Díszlettervező asszisztens, alkalmazott látványtervező képzés – általános információk
2012. szeptember végén elindítjuk Díszlettervező asszisztens, alkalmazott látványtervező képzésünket.
Célunk olyan szakemberek képzése, akik megszerzett kortörténeti, építészettörténeti, művészettörténeti, néprajzi, dramaturgiai, esztétikai és technikai ismereteik birtokában képesek a hazai és nemzetközi színházi műhelyekben, elsősorban azonban filmes, illetve televíziós produkciókban vezető tervező művész irányítása mellett komplex tervezői feladatok és részfeladatok megoldására, a kivitelezési munkák irányítására.
Képzésünk az elméleti tananyag elsajátítása mellett nagy hangsúlyt helyez a gyakorlati oktatásra, ezért a tervezési, ábrázolási feladatok a tananyag jelentős részét képezik.
Szakmai partnerünk a MAFILM Zrt. Szakmai gyakorlati lehetőséget biztosítunk hallgatóink számára készülő produkciókban, valamint kihelyezett órákat szervezünk a fóti díszletkivitelező műhelyekben.
Képzésünket neves gyakorló filmes és színházi szakemberek előadásai színesítik.
Tanfolyamunk 3D látványtervező program oktatásával is kiegészül.
Képzésünket e-learning rendszerben elérhető digitális tananyagokkal támogatjuk.
Végzett hallgatónk felkészültsége alapján alkalmas tanulmányai folytatására művészeti főiskolákon, egyetemeken.
Az évközi modulzáró vizsgák során a hallgatók megbizonyosodhatnak tudásukról, felkészültségükről.
A szakmai záróvizsgára egy komplex tervezési feladatot kell a hallgatóknak elkészíteniük.
A képzés középfokú, elvégzéséről hallgatóink tanúsítványt kapnak.
A díszlettervező asszisztens képzés időtartama 4 félév.
Előadások időpontja:
hétköznap 17.00-20.00 óráig, szombaton 14.00-17.00 óráig.
Oktatási napok:
csütörtök, péntek, félévenként 4 alkalommal szombat délután.
A képzés helyszíne:
1137 Budapest, XIII. ker. Radnóti Miklós u. 9.
(a kék metro Nyugati pályaudvar megállójától két percre, a Westenddel szemben)
Képzési díj:
160.000,- Ft/félév
A tandíj félévenként egy összegben fizetendő.
A képzési díj a szükséges eszközök díját nem tartalmazza. A modulzáró vizsgák díja a tandíjban benne foglaltatik.
A kurzus kezdete: 2012. szeptember végén
Jelentkezés és beiratkozás:
hétfő, kedd, szerdai napokon 10.00-17.00 óráig a képzés helyszínén.
Motivációs levél elküldése e-mailen:
mailto:info@stilushaz.hu?subject=D%C3%ADszlettervez%C5%91%20k%C3%A9pz%C3%A9s
(l. Beiratkozás menüpont)




