művészet

Izraeli Filmhét

A tizenharmadik alkalommal megrendezésre kerülő Izraeli Filmhét alkalmával számos díjnyertes filmet láthatunk idén is.November 20. és 25. között a kis közel-keleti ország sokszínű kultúrájába, vallási életébe nyerhetnek a nézők betekintést a filmek által. Megismerhetjük valós társadalmát, tudományos fejlődését.
Az Odeon-Lloyd moziban több fesztiváldíjas alkotást lehet majd látni – lesz köztük dráma, vígjáték, akció- és romantikus film egyaránt.

art.FAIR.-

Antik és kortárs kiállítás és vásár, a műkereskedők és műgyújtők legjelentősebb fóruma, mely tizenhat évvel ezelőtti debütálása óta az első és egyetlen hazai művészeti vásár, ahol az érdeklődők egy időben és egy helyen tekinthetik át a hazai műkereskedelmi piac kínálatát. Idén négy osztrák galéria bemutatkozásával Ausztria lesz a díszvendég.

Amerigo Tot - Párhuzamos konstrukciók

A Ludwig Múzeum által tervezett tárlat három alapvető részből áll: bemutatja Amerigo Tot szobrászatát, megmutatja a történelmi kort, amelyben élt és alkotott, valamint megpróbálja mai kontextusba helyezni művészetét, illetve rajta keresztül a magyar szobrászat mára elfeledett korszakát.
A kiállítás eredeti Tot-művekből, szobrokból és vázlatokból, róla szóló dokumentációs anyagokból, filmekből, kordokumentumokból és kortárs művészek erre a kiállításra készülő, To

Az építészet hónapja

Az idén is megrendezésre kerül a hazai Octogon Architectur and Design Magazin által szervezett Építészet Hónapja kiállítássorozat az ország több pontján.
Tartalom átvétel